Minden évben újra és újra azt érzi az embernek fia, a lánya meg főleg, hogy nagyon szeret bennünket az Isten! Ezt most nem azért írom, mert így illik, hanem mert tényleg ezt tapasztaljuk. Mindig van valami, ami úgy feldobja az embert, hogy szinte fél méterrel a föld felett jár. Hogy most miért van bennem ez az érzés? Mert ifjakkal töltöttem a hétvégét! Akik mindig feltöltik az örökifjú szívet – még ha az is fájdalmas megtapasztalás, hogy itt-ott már rozsdásodás jelei tűntek fel a testben.

4 éves lett a Kapocs, a Nagykunsági Református Egyházmegye Ifjúsági Találkozója, és ebben az évben visszatértünk az első Kapocs helyszínére, Kisújszállásra. 80 fiatal és kísérő lelkipásztor, vallástanár jött el ezen a szép, napsütéses őszi napon. A templom 9 órától várt minket, szervezőket. A sok email-es és telefonos egyeztetés után végre személyesen is átbeszélhettük a napot. És hangolódtunk együtt a hangszerekkel, és pendült a lélek húrja is, és mielőtt elkezdődött volna bármi is, már azon kaptuk magunkat, hogy örömzenélésben vagyunk! Ott és akkor még nem volt senki, csak mi és az Isten.

Majd szállingóztak a fiatalok is, egy csoport, kettő… nyolc! Lassan teltek a padok és a zenélés közösségi élménnyé duzzadt! És jött egy ének, ami erre a napra nagyon igazzá vált: ezt a napot az Úristen adta! Szilágyi Gábor kisújszállási lelkipásztor és Koncz Tibor esperes köszöntője után Tóth László martfűi lelkipásztor hirdette az Igét a Filippi 4, 6-7 versek alapján, kiemelve az imádság fontosságát és rámutatva a lehetőségekre, amikor meg tudunk állni egy imára. Majd Dr. Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, ószövetség professzora tartott egy előadást a Zsoltárok könyvéről, kitérve nagy részletességgel minden apróságra, amit hordoz ez a csodás könyv. Bennünk, akik teológián tanultunk nála, előtört a nosztalgia és az élménydús előadás során újra eszünkbe jutott, hogy miért szerettünk mi oda járni.

Ha Kisújszállás, akkor több név is eszünkbe juthat, de most egyet emelnék ki: Csukás István. Pom Pom, vagy Süsü a sárkány sokak számára lehet ismerős, és mivel a néhai művész születésének 90. évfordulója az idei esztendő, megnéztük azt a hagyatékot, ami újra előhozta belőlünk a kisgyermeket – jártunk a Vigadóban, a Süsü Játszótéren és a Pom Pom szobornál.

Esperes urunknak van egy szólása: adjunk a testnek, hadd szenvedjen. Nem volt mit tenni, ezt a felszólítást nem lehet félvállról venni és valójában nem is nagyon akartuk, így ettünk egy jót! És miután a test már jóllakott, ismét a lelkünket tápláltuk – egy csoportbeszélgetéssel, aminek a végén volt egy feladat: minden csoportnak írnia kellett egy olyan imádságot, amiben azt fogalmazták meg, ami éppen bennük volt. Öröm, hálaadás, félelem, szomorúság – minden! Mert élénken élt még bennünk az előadás egyik fő mondata: mindent el lehet mondani Istennek és egyetlen rossz imádság van – az el nem mondott! Ezeket az imákat a záró alkalmon mondták el a csoportok kiválasztott emberei. Csodák születtek, olyan mély és őszinte gondolatok, amik a maguk kuszaságában is gyönyörű gondolatokká értek össze (az egyházmegyei ifjúsági oldalra ezek fel is kerültek, hogy bárki beszállhasson a fiatalok közös imájába – itt el is olvashatóak).

Egy záró áhítat után pedig, amit Bézi Nikolett negyedéves teológa tartott, búcsút vettünk egymástól. Hogy mivel? Telve ötletekkel a jövőre esedékes 5. találkozóra nézve. A fiataloknak, kísérőiknek már itt, a nap vége felé elindultak a gondolataik, hogy mit kellene és hogyan. És a vége felé nem mehetünk el amellett, hogy köszönetet mondjunk: a Nagykunsági Református Egyházmegyének, Nt. Koncz Tibor Esperes Úrnak a támogatásért; a Kisújszállási Református Egyházközségnek, Nt. Szilágyi Gábor lelkipásztornak; a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégiumnak, valamennyi segítő munkatársnak; Dr. Kustár Zoltán rektor Úrnak; a Mezőtúri Református Ifjúsági Zenekarnak; valamennyi lelkipásztornak, hitoktatónak, pedagógusnak, akik elhozták a fiatalokat; és természetesen valamennyi ifjúnak, aki oda szánta a szombatját! És köszönjük az Úrnak, hogy lehetővé tette nekünk ezt a találkozót és úgy hisszük: gazdagon meg is áldotta!

Érzi már, kedves olvasó, hogy miért írtam azt az elején, hogy nagyon szeret az Isten bennünket? Hát ezért! És hogy hogyan folytatódik a történetünk? A következő részben, a reklám után kiderül…

Éger Ádám

ifjúsági referens